Aktív férfi - aktív sperma

A spermák mozgékonysága arra utal, hogy milyen mértékben képesek a petesejt felé úszni, ami a megtermékenyítés szempontjából igen fontos tényező. A japán kutatók 215 férfi részvételével végezték el a kísérletet, akiktől ondómintát vettek és kikérdezték őket arról is, mennyire aktívak fizikailag. A kísérleti alanyokat három csoportba osztották az alapján, hogy milyen gyakran és mennyire megerőltető mozgást végeznek, miközben arra is odafigyeltek, hogy mindhárom csoportban ugyanolyan korú és testtömeg-indexű résztvevők legyenek.
A vizsgálatok kimutatták, hogy azoknál a férfiaknál fordultak elő a legmozgékonyabb spermák, akik közepesen erőteljes testmozgást végeztek, és közülük fordult elő legkisebb arányban, hogy a spermák mozgékonysága negyven százalék alá esett volna. Ezzel szemben a legenyhébb és a legmegerőltetőbb mozgásformát választók között jóval magasabb arányban fordult elő ilyen.
Dolores Lamb, az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság elnöke úgy véli, a vizsgálatok eredményei alapján azoknak a férfiaknak, akiknél a spermák károsodásának hátterében ismeretlen okok állnak, érdemes javasolni valamilyen testmozgás bevezetését.
A kutatás eredményeit az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság éves találkozóján adták elő a szakemberek, a benne található adatok és következtetések ezért a megjelenésig nem tekinthetőek hivatalosnak. (szexdoktor.hu)