Női termékenység

Hőmérőzés

Hőmérőzés

Az ébredési hőmérsékletből készített grafikon segítségével nyomon követhetjük hormonális működésünket.

Az ébredési hőmérséklet rendszeres mérésével megismerhetjük testünk működését. Ha a mért értékekből grafikont készítünk, és az ovuláció egyéb előjeleit és jeleit (ovulációs teszt eredménye, méhnyaknyák, méhszáj, libidó, ovulációs fájdalom vagy vérzés) is bejegyezzük a táblázatba, megtettük az első lépést a tudatos babatervezés felé. Az így készült grafikon a nőgyógyásznak is segíthet az esetleges termékenységi problémák feltérképezésében. Rendszertelen menzesz esetén hőmérőzés segítségével kb. 2 héttel előre tudhatjuk, mikor fog megjönni.

Az ébredési hőmérsékletet minden reggel, azonos időben, még az ágyból való felkelés előtt mérjük. (Felkelés után a mozgástól nagyon gyorsan megváltozik a testhő). Érdemes a hőmérőt és papírt-ceruzát az ágy mellé készíteni, hogy rögtön le is jegyezzük a kapott eredményt. A testhőmérsékletet szájban, hüvelyben és végbélben is mérhetjük (de higiéniai és méréstechnikai okokból mindig ugyanott mérjünk!). A hónaaljban történő mérés pontatlan. A mérés akkor lesz pontos, ha eleget aludtunk éjjel, nem vagyunk betegek, és nincs semmi más zavaró tényező.

Az ébredési hőt leginkább befolyásoló hormon a progeszteron, mely az ovulációt követően a ciklus második felében termelődik. Ez a hormon megemeli és magasan tartja a testhőmérsékletet, egészen a menstruációs ciklus végéig. Terhesség esetén magasan marad a hő.

A normális hőgörbe kétfázisú. A peteérést megelőzően kb 36.3, az ovulációt követően pedig kb. 36.8. A pontos értékek egyénenként eltérnek, a lényeg, hogy a görbében legyen egy egyértelmű, legalább 0.5 fokos emelkedés, és az, hogy a peteérést követően már nem csökkenhet a hő az alapszint alá. A nagyon alacsony, illetve nagyon magas alaphő pajzsmirigyproblémákra utalhat. Az ovuláció előtt és után sem kell, hogy egyenes vonal legyen a görbénk, pár tized fokos ingadozás teljesen normális. A nagyon össze-vissza görbe azonban problémát jelezhet.

A legtöbb esetben az ovuláció napján a testhő az alaphő alá esik, és az ezt követő napon megemelkedik, majd magasan marad. A menzesz előtti napon, vagy a menszez napján újra az alapszintre csökken a hőmérséklet. Az anovulatorikus ciklusokban (amikor nincs peteérés) nincs egyértelműen kivehető alapszint, majd megemelkedett szinten stagnáló hő, a hőmérséklet össze-vissza ugrál.

A hőmérsékleti görbe alapján egy szakember nagy biztonsággal meg tudja állapítani, történt-e az adott ciklusban peteérés.

A hőmérőzést érdemes ovulációs teszteléssel is kiegészíteni, hiszen a hőgörbénkről csak utólag állapíthatjuk meg a peteérés idejét (ráadásul csak akkor lehetünk biztosak a dologban, ha a fél fokos emelkedés utáni magasabb szint legalább 5 napig megmarad), míg az ovulációs tesztek előre jelzik a peteérést, így az együttlétet jól időzíthetjük.

Pozitív ovulációs tesztet követően megemelkedő és magasan maradó hő majdnem biztosan lezajlott peteérést jelez (100%-ot csak ultrahangos cikluskövetéssel mondhatunk).